Kedves Ügyfeleink!

Az alábbiakban összefoglaltuk a fontosabb adózási és munkaügyi változásokat, melyek 2019. január 1-jétől léptek életbe.

Egyéni vállalkozók (nem Katás): változott az SZJA-bevallás határideje: 2019.május 20-a lett, mint a magánszemélyek esetében, mivel a NAV számukra is elkészít egy bevallás-tervezetet a rendelkezésére álló adatok alapján.

Kata: Az elfogadott törvény szerint 2019-től 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik a legkisebb vállalkozások áfamentessége, így az alanyi áfamentesség értékhatára megegyezik majd a kata választhatóságának értékhatárával.

További változás az adónemben, hogy a Katát választó diákoknak 50 helyett 25 ezer forint adót kell fizetniük akkor is, ha 25 éves korukig a tanulmányaikat szüneteltetik.

Tao: jön a csoportos társasági adóalanyiság

A csoportos társasági adóalanyiság a törvény szerint 2019.01.01-jétől lesz választható; ezzel a lehetőséggel olyan hazai kapcsolt vállalkozások élhetnek majd, amelyek között legalább 75%-os mértékű többségi befolyás áll fenn. A választással élő társaságok a jövőben kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek azzal, hogy egymás között felhasználhatóvá válnak a kapcsolt vállalkozások veszteségei, vagy hogy a csoporttag vállalkozások egymás közötti ügyletei mentesülnek majd a transzferár-dokumentációs kötelezettség alól.  A 2019-es alkalmazáshoz legkésőbb 2019. január 15-ig kell majd az erre vonatkozó nyilatkozatot megtenni a NAV felé.

EHO: megszűnik!

helyette 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót kell fizetni mindaddig, amíg a természetes személy szochó alapot képező jövedelmének együttes összege a tárgyévben eléri a minimálbér összegének huszonnégyszeresét, azaz 2019-ben 24*149.000 Ft-ot.

Így szochót kell majd fizetni:

– a vállalkozásból kivont jövedelem [szja-törvény 68. §],

– az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem [szja-törvény 65/A §],

– az osztalék  [szja-törvény 66. §], a vállalkozói osztalékalap [szja-törvény 49/C. §],

– az árfolyamnyereségből származó jövedelem [szja-törvény 67. §],

– az összevont adóalapba tartozó adó (adóelőleg) alap számításánál figyelembe vett jövedelem,

– az szja-törvény 70. paragrafusának hatálya alá tartozó béren kívüli juttatások adóalapként meghatározott összege,

– a kamatkedvezményből származó jövedelem után.

ÁFA:

Jelentős adminisztrációs egyszerűsítésként jelenik meg, hogy a személygépjárművek üzemeltetési költségein felszámított áfa levonhatóságára vonatkozó korábbi szabályozáshoz hasonlóan a személygépjárművek bérbevételével kapcsolatos bejövő számlákon felszámított áfa 50%-a – az általános levonási feltételek fennállása esetén – automatikusan levonhatóvá válik a magáncélú és üzleti használat arányát alátámasztó útnyilvántartás vezetése nélkül is. Az adózók továbbra is választhatják ugyanakkor az útnyilvántartás alapú áfalevonás gyakorlását, ha az magasabb arányú áfalevonást támaszt alá.

A kormány elfogadott módosító javaslata nyomán 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

munkaerőkölcsönzés területén alkalmazott fordított adózás köre jelentősen szűkül 2021-től, az új szabályok értelmében ugyanis csak bizonyos építkezési, szerelési munkálatokkal kapcsolatos munkaerőkölcsönzés esetén lesz alkalmazandó a fordított adózás, egyébként a belföldi munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos áfát a szolgáltató lesz köteles felszámítani

Munkaügy:

2019-től már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat, tehát mi sem fogjuk kérni a továbbiakban a bizonyítványok másolatait.

Változatlan az a nyáron elfogadott szabály, hogy a nyugdíjasok nem fizetnek majd járulékokat, ha munkaviszonyban dolgoznak tovább. A szabály annyiban pontosul, hogy a nyugdíj folyósításának szüneteltetése – azaz állami tisztség betöltése – ideje alatt sem kell a nyugdíjasoknak a járulékokkal számolnia. E rendelkezés lehetővé teszi, hogy változatlan munkáltatói költség mellett a nyugdíjasok a jelenleginél akár 45%-kal több nettó jövedelmet szerezhessenek.